Új tartalom:
Cserenkó Gábor: Az ügy felderítése nem tűr halasztást

Mint Kodelkáné kosarából a dolgok úgy esett ki az ágyából Stefan Derrick felügyelő egyenest abba a sötét bordó műbőr dzsekijébe még egy nyakkendőt is kötött nehogy összekeverjék Harry Klein nyomozóval habár ilyen belőtt sérója senkinek nem volt az őrsön tán még a világon se mint ami miatt minden reggel órákat tetvészkedett a fürdőszobában  megnyomkodta táskás szemeit azért hogy emberibb ábrázata legyen majd lenyargalt a tizenkettedikről hiszen a panelban már évek óta rossz a lift az egyetlen epizódban sem szereplő felesége friss tükörtojását sem várva meg...ugyanis az ügy felderítése nem tűr halasztást.

                                                                                         

- 2014. augusztus 23. (szombat) 15:49
Rimóczi László: Ki kér egy katonát?

Mit műveltél, te műveletlen? Elmúltál már 18? (Minden ember egy kattintásra van attól, hogy elmúljon 18.) Ha tényleg el, akkor elmesélek valamit. Tudod, honnan ered az a szólás, hogy „Legalább egyél egy katonát?” Hogy minden világos és kerekded legyen, egy kicsit vissza kell mennünk a múltba, és bele kell karmolnunk a hazai történelem egyik legnagyobb alakjának mindmáig titkos életébe. A levéltárak mélyén élő történészek már lerántották a leplet, de gyorsan vissza is borították. Bem József hajlamainak ezen részéről hallgatnak a történelemkönyvek… Anno Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult, erdélyi hadsereget, majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba lendült, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét.

- 2014. augusztus 23. (szombat) 15:28
Bozók Ferenc: Bánat

Egy reszkető halom takar egy tonna súlyú férfifőt.
A két kezembe eltemetve arcom és a két szemem.
E furcsa hantba két szemem belül borít szelíd esőt.
Maroknyi hant a két tenyér. Eres, kicsinyke sírhelyem.

- 2014. augusztus 22. (péntek) 16:01
Kalász István: Aranykor

A férfi negyvenkilenc éves lett, volt cége, fémmegmunkáló üzem a város szélén, az emberei egész nap fémlemezeket vágtak, a felesége reggel kávét hozott az ágyba, a lánya csinos, okos volt, nagy háza az erdőszélen állt, mögötte úszómedence kéklett, volt autója, nyaralója, fát ültetett a kert végébe. És a férfi egy éjjel felébredt, a szomszédban ugattak a kutyák, lement a földszintre, a kertben, a fal mellett két alakot látott, betörők, kiabálta az emeletre, hívd a rendőröket, kiszaladt a homályba, üvöltött, az egyik betörő rohanni kezdett, a másik valami feketét tartott felé. Kék villanás, a férfi bőre égett, vérbe robbant a szeme.

- 2014. augusztus 21. (csütörtök) 12:34
Zalán Tibor: Téli amfiteátrum

Az amfiteátrumra hull a hó
fáznak a gladiátorok
Szétszórt kövekre itt ma vér csorog
Ég felé fordult ajkak rebegik:
várjuk megváltó recipe ferrumod
Meztelen testükön izzik a hó
nagyra nyílik fent isten szeme
Mellbe csapódik a rövid tőr
most hát megtudta: vele csukatja
be fönt azt a nagy szemet a sors
– aki teremtett az most eltiport

- 2014. augusztus 21. (csütörtök) 09:44
Felber Brigitta Tímea: Bolond Mary

Felber Brigitta tímea: Bolond MaryMary G. Swenson nevét mindenki ismerte abban a hegyekkel és évszázados fenyvesekkel ölelt, szinte örökké ködös kisvárosban, ahol élt. Magányos napjait lent a völgyben,  elhunyt apja sivár, az élet zajától távol eső házában tengette, magas kőkerítés mögött. Az udvar vénséges fái, mint mindentudó öregasszonyok hallgatagon őrizték a ház titkait, közöttük a porban mindössze néhány céltalanul kapirgáló baromfi zavarta meg az állandó mozdulatlanságot, vagy a korhadt ablakdeszkák csapódása, ha feltámadt olykor a szél.

Azt beszélték, Mary Swenson őrült volt. Hogy bolond az Istenadta, eszelős tekintetű, kortalan nőszemély, elmeintézetbe való. Halott anyja ifjúkori ruháiban, kiengedett, bozontos hajával úgy festett, mint valami megtébolyodott, visszajáró lélek. A városiak, - ha nagy ritkán, az évente négyszer esedékes nagybeszerzések során a közelükbe merészkedett, hogy lisztet, szappant és egyéb létfontosságú holmit szerezzen be – kényes undorral kerülték, majd szemforgatva súgtak össze a háta mögött. A férfiak nem emeltek kalapot, halk, alázatos köszönését alig fogadták. Az utcakölykök, ha meglátták, tisztes távolból kavicsokat dobáltak egyre távolodó sziluettje után, majd gyáván, röhögve elszaladtak. Mary Swensonnak nem voltak barátai, Mary Swensont senki sem szerette. Mindössze egy kellemetlen, oda nem illő folt volt a városka életének naponta szőtt, végeláthatatlan szövetén.

- 2014. augusztus 19. (kedd) 06:44
Turczi István: Hazárdnak rendületlenül


Szép   mint   egy  átok.   Térformák  őrzik  titkát.
Kiterjedésének      vonalak      szabnak      irányt.
Mozdulatlansága régi sebességét emlékezi.  Nem
kétséges:  geometrikus  dobókockát látsz,  hogy
megkísértsd  a  szerencsédet. Vagy trenderlit,  a
hagyomány    bolondjainak   valót.   De   lehetne
eszme-ketrec is, megszaggatott férfikorod  baljós
relikviáival.   Mindegy.   Így  jár  az,  aki épségben
átmentett rögeszméinek  birtokában  kockáztatja
maradék identitását.Egyetlensége lehet az utolsó
enyhítő  körülmén y a  hazárdírozásra.  Háttérben
az  állandóság  triptichonja.  Kell  ennél   erősebb,
úgymond,  üzenet?   Miközben   nézed,  múlvást
közeledik,  ami  voltál, ami  leszel.  Ha  belül vagy,
minden  úgy mozdul, mintha állna, s ami meg  se
moccan,  kívülről úgy érzed, mintha régtől  járna

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép: Duray Tibor

- 2014. augusztus 18. (hétfő) 09:09
Mülléder Mari: Vadvilág

Lapulevél födém rezzen fölöttem,
parányi lett, félek, rég kinőttem,
jaj, kinőttem, hova bújjak,
rám ne találj többé, bánat!
Kökörcsin-szirom magzatarcom
hova rejtsem, Istenem, mondd:
mily menedékben spekuláljak?

Szarkaláb árnyakat ringat
szemem alatt az alkonyi nap,
szemérmetlenül a Hold is rávetül.
Ki érti nyelvem?
Beszél itt valaki emberül,
virágul, fául, madárul, lélekül?

Mit üzenhetnék én a világnak?
Vérehullató fecskefű artériámat
hova dugjam, hova rejtsem, hogy
ne hordja rá könnyét a másnap?
Hólyagos habszegfű baján
ki segít, ha szavak sánca lesz
csitt-ből-barikád-hazám?

Harmatot szór az est, csend
foglal hont árvacsalánon,
szentjánosbogár-hiányú
Istenem: könyörgöm, add,
hogy álmom ne fájjon!

 

 

    Grafika: Mülléder Mari

- 2014. augusztus 16. (szombat) 08:48
Kaiser László: Végre egy kultúrember

 

A szülei halála utáni nagy bulizások jutottak eszébe. Akkor megállt az idő egy-két évig; még szerencse, hogy nem kellett dolgoznia (jelszava volt különben is: a legrosszabb tanulás is jobb, mint a legjobb munka), az örökségből futotta a másik szerencsére: újra diák lehetett. Az üres, nagyon üres lakásban aztán az esti és éjszakai beszélgetések, ivászatok oldották, amennyire oldhatták magányát, megfordult ott a fél évfolyam: dramaturg-, rendező- és színészhallgatók, meg hát csapódtak oda részeges és kevésbé részeges tollforgatók is. Nem volt rossz élet, ez kellett talán a megmaradáshoz…

                De hát ez is elmúlt, ahogy a diplomát követő vidéki színházi évek is. Megnősült, és persze konszolidálódott. Bizonyos fokig, mert ami volt, ma is van, ami egykor mozgatott, ma is lendületbe hozhat… S így van rendjén, le a nagy önmegtagadókkal!

                Ezek jártak az eszében, amikor ráfordult a Szent István körútra. Egy kis esti barangolás a forró nyárban. Az aszfalt bőszen adta vissza a napközben begyűjtött meleget. Ténfergő és célirányos emberek: mindenki haladt a maga csapásán, még az is, aki éppen sörözött, netán részegen, maga elé bambulva álldogált…

                Az ő útja természetesen egykori kedvenc helyéhez, a Vígszínház melletti Víg Matrózhoz vezetett. Lármás társaságok, félig és teljesen elázott emberek: a szokásos kép fogadta. Odakéredzkedett az egyik asztalhoz, aztán bort rendelt. Ivott, nézelődött, ismerőst nem látott, de ez nem zavarta, szeretett néha magányosan inni, most meg különösképpen jólesett.

                Éjfél előtt indult hazafelé. Kevés bor volt benne, szinte frissen lépegetett. Mi lenne, ha innék még valamit? – morfondírozott. Megnézte, menyi pénz van nála, szomorúan állapította meg: kevés, hogy még beüljön valahová. És ekkor merült föl benne a diákkori emlék: a Nyugati pályaudvar külső részén van egy fabódé, ott hihetetlenül olcsón jutottak italhoz még éjszaka is.

                Nosza! És már vágott is át az aluljárón, onnan egy ugrás a pályaudvar, ment az ösztön és a régi emlék nyomán: hamar megtalálta a rozzant épületet. Mert az tényleg romos volt. Egy koszos bódé, kicsiny kiszolgálópulttal. És akik ott ittak! Mintha egy másik földrészre került volna. Magyar Ázsia! Lepusztult figurák, koszosak, elhanyagoltak, hangosak, részegek.

                Kedves arcú, fáradt tekintetű fiatal nő volt a pultnál. Földerült az arca, amikor meglátta a jól öltözött, még spiccesnek sem látszó férfit. Kedvesen köszönt és várta a rendelést.

                A férfi bort kívánt újra. Meg szomjas is lett a nagy melegben, és bár nem nagy a távolság a Víg Matróz és a lerobbant bódé között, mégis menni kellett a nem lankadó hőségben. Kiszáradt. Udvariasan és mosolyogva három deci bort rendelt. Milyen szép szemű, rokonszenves asszony, gondolta, amíg kikérte az italt.

A nő is egyértelműen szimpatizált vele. Töltött, majd mosolyogva nyújtotta a férfi felé a poharat, áradt belőle a feltétlen bizalom és szeretet. Végigmérte úja és újra a férfit, tetszett neki az éjszakai vendég. És ennek hangot is adott, éppen akkor, amikor a férfi szájához emelte a poharat.

– Végre egy kultúrember, egy igazi kultúrember!

A baj ekkor kezdődött és pillanatok alatt megérkezett a végkifejlet. A férfi szomjasan döntötte magába bort, ám az első korty után érezte, hogy valami ihatatlan lőre csurog le a torkán. Valami élvezhetetlen, borszerű folyadék, ráadásul undorítóan meleg. Ezt nem szabad meginni – fogalmazódott meg benne rémülten, de már késő volt, a lőre lement, bele a gyomrába. Ám a gyomor azon nyomban forradalmi helyzetet teremtett, s rögvest nyomta vissza az undort keltő lét. Mindez annyi ideig tartott, amíg a nő a mondatot elégedetten és derűsen megfogalmazta, közben a két szempár egymásba kapaszkodott. S a két, először egymással rokonszenvező tekintet megváltozott, rémület, undor, félelem, sajnálat, szégyen, csalódás: egyszerre és külön-külön.

Megállíthatatlanul jött ki a férfiból a számára ihatatlan bor. Tehetetlen volt. És tehetetlen volt a nő is, mert annyi ideje sem volt, hogy elugorjon. És amikor a sugár elapadt, a két ember még mindig egymást nézte. Nem tudtak mozdulni. Sem számonkérés, sem bocsánat nem hangzott el. Érezték mindketten, úgy történt valami jóvátehetetlen, hogy senki sem hibázott igazán. Aztán elbocsátotta egyik tekintet a másikat. A nő elfordult, a férfi pedig útra kelt. Vissza a konszolidációba!

 

 

Kép: Agyagszobor a vincai-tordosi leletekből

- 2014. augusztus 16. (szombat) 07:49
Nyírfalvi Károly: A képzelet igái

A kertbe távozik az
est árnyai között
hosszasan beszél telefonon
karja csüggedten lóg
bármik a hírek
ráncok futnak szeme alá
megmozdul a fák kérge.

Ki bírja ébren a nappalt
lehunyt szemmel az éjszakát?

Éjszaka dolgoznak
a hold kerge fényénél
széthordják a nappal lomjait
azt hagyják ott ami nem kell
sem nappal sem vakító éjjel
hófehér falak ráncos árnyai között
megállva kezében a néma telefonnal.

 

 


Fotó: Tumpeck György

- 2014. augusztus 16. (szombat) 07:24
Novák Valentin: Maj Om Ce mester és az elhajlásmérő

                      

Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász felkeresték a Pe Cshai-i bolhapiacot. Egész délelőtt bolyongtak, de semmi említésre vagy figyelemre méltóval nem találkoztak. Egyszerű (kés) és bonyolultabb (motor) gépek, ócska, salátaoldalaikban és gerincfedezékükben poloskákat rejtő könyvek, molyrágta ruhadarabok, ismeretlen célú, eredetű mütyűrök, és harsány adó-vevők között vitt útjuk. Záros előtt valamicskével azonban szinte egyszerre torpantak. Gyönyörű darab volt. A fény pillanatok alatt bevonta, ahogy kiemelték a ponyvatető alól. Felemelték, forgatták, gusztálták. Végül szinte egyszerre fordultak oda a kufárhoz:
- Mire jó ez? – kérdezte Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász egyszerre.
- Semmire.
- Akkor pont jó lesz nekünk – kacsintott össze a két jó barát.
- De valami neve csak van – akadékoskodott Maj Om Ce, aki jobban szerette a megnevezhető, mint a megnevezhetetlen tárgyakat.
- Elhajlásmérő – bökte ki a kufár kelletlenül. - Elviszik végre?
- El.

Fizettek, és már otthon is voltak. Délután az elhajlásmérőt magukkal vitték az ülőkövekhez. Letették a föveny és a víz határára. Nem tudtak a habok futására koncentrálni, minduntalan elterelte figyelmüket az elhajlásmérő. Rosszkedvűen tértek haza. Úgy határoztak, hogy egyik nap egyiküknél, másik nap másikuknál lesz az új szerzemény. Így is lett. Maj Om Ce mester kezdett. Egész este az asztalra helyezett elhajlásmérőt nézte. Néha felemelte, végighúzta rajta ujjait, megforgatta, visszatette, körbejárta az asztalt. Aztán megint leroskadt, végül ott bóbiskolt el asztalba fúrt arccal. Hajnalban riadt izzasztó álmaiból. Kesernyés szájízzel. Alig várta, hogy megszabaduljon az elhajlásmérőtől. Délután könnyed léptekkel vitte át Pro Li taoista sporthorgászhoz. Letette asztalához, de használati utasítást nem rögtönzött, sőt, rémálmairól sem számolt be. Pro Li taoista sporthorgász hasonlóképp járt. Másnap elhatározták – a következő hétvégen visszaviszik a szerkezetet a bolhapiacra, s ha a kufár nem venné át, akkor megpróbálják eladni, bár még soha életükben nem adtak el semmit. Addig is elásták egy bokor aljában.

A Pe Cshai-i bolhapiacon nem volt ott a kufár, úgyhogy béreltek egy elárusítóhelyet, s kitették az elhajlásmérőt közszemlére. Rövidesen érkezett is egy család. A kövér kisfiú érdeklődéssel lapogatta a készüléket, s addig-addig könyörgött gazdag szüleinek, míg megvették. Nem is kérdeztek semmit. Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász sem szólt semmit arról, miféle rémálmok gyötörték őket, míg náluk volt az elhajlásmérő. Tulajdonképp a család úgy távozott el egyéb limlomokkal is jócskán megpakolt riksáján, hogy fogalma sem volt róla, egy elhajlásmérőt vásárolt…

- 2014. augusztus 14. (csütörtök) 08:37
Christian Steinbacher Két sor Heinet beleértve (Bak Rita műfordítása)

 

Christian Steinbacher:  Két sor Heinet beleértve  

tehát gondoskodik a szokásás eljárásról
az értékes vonszolta magával a szükségest
mértékkel készíti elő
visszautal a gyakorlatiasra
noha a megkülönböztetésen múlik minden
mégsem használt neked eddig
ez a jól gondozott védőpajzs
jutalmat ígértek
és az együgyú már újra serény
de inkább azonnal nemet mondani
és jóságosan és irányulva a dolgot
ismét magában elutasítani
A kész cukor sem biztosan hat
a készülő malasztban
Nekem úgy tűnt, nyögtél titokban
mert gondosan összehordott halmazod
összezavarodik
mint ahogy a tisztaság lép a bűnbe
mi lesz a következő mulasztás

- 2014. augusztus 13. (szerda) 20:33
Lajtai Gábor: Kevés

Aba Novák Vilmos: KikötőKevés az út
    de járni kell
Kevés a fény
    de látni kell
Kevés a hang
    de szólni kell
Kevés a perc
    de várni kell

 
Kevés a szent
    de hinni kell
Kevés a könny
    de sírni kell
Kevés a cél
    de menni kell
Kevés a sok
    de ennyi kell

Kép: Aba Novák Vilmos: Kikötő

- 2014. augusztus 13. (szerda) 07:46
Marczinka Csaba:Végső Tűnődés

(Gyóni Géza Krasznojarszkban 1917 június 25.-én)


Harminchárom vagyok épp, még felvirradt
az utolsó „ünnepnap” számomra –
a barakk-kórház tébolydai részén...
(innen visz isten vagy ördög nemsokára)

(valaki üvölt az egyik ágyról,
talán csata helyett démonnal harcol
– elszánt pszichopata, nem depressziós,
végre készülődő béke-katona!)

Bezzeg az „én démonaim” lapulnak
a hátországban, onnan „vitézkednek”!
Ürügyként használtak, majd elfelejtettek!...
– Csücsülhetsz már barakkvárosban magad!

Ígérik, hogy majd a forradalom tán
szabadít minket innen... – de már zajlott
tavasszal egy revolúció, mégis
maradt a barakk és a répaleves!...

(Engem már csak egy túlvilági angyal
lázadása szabadíthat fel egyszer
– már csupán ez az egy „remény” maradt itten
számomra a valódi szabadulásra.)

2014

- 2014. augusztus 11. (hétfő) 07:13
Tarnócai Éva: Selfie

pillantás a pillanatra,
mosolyt dob az arcom,
vagyok a világnak,
belecsal az alkony,
kihagyom a”hogyvagyot”,
magamtól nyomulok,
de szép vagy lelkem,
hallom a nyomorom,
de vagyok még újra,
meglátod izmaim,
új ruhában pózolok,
nem hervad a mosolyom,
és látjátok mennyire
vagyok, vagyok, vagyok,
de lájkolva hagyjatok,
mert én mindig lenni akarok!

- 2014. július 06. (vasárnap) 11:49

Kapcsolat: szerkesztoseg@folyo-irat.hu

Blogsziget

Ember, embernek kutyája

Van egy kutyám kölcsönbe. Illetve csak volt, már hazavitte a gazdája egy hét után, amint megérkezett, merthogy egyébként el volt utazva. Megérkezett a szigetre és azonnal jött érte, aztán oda-vissza osztozkodtak az örömben - én például a legtöbb embernek nem tudok ilyen őszintén örülni. Mondjuk, furcsa is lenne, ha valamelyik rokon megérkezne, hanyatt vágná magát a füvön, én meg csiklandoznám a hasát önfeledten. Vagy fordítva. Nincs kutyám, és ez leginkább azzal függ össze, hogy nem vagyok jó ...

Tutyi
21 aug. 2014

Mellékvizek

Kategória: Tanulmányok

Párbeszéd a holtakkal

Kísérlet Paul Celan Halálfúga című versének szövegközeli olvasatára

 

 

Halálfúga

 

Napkelte korom teje este iszunk

és délben iszunk és reggel iszunk és éjszaka téged

iszunk csak iszunk csak

és sírt ásunk a szelekbe feküdni van ott hely

Egy ember lakik a házban a kígyókkal játszik szakadatlan

ír német földre mikor besötétedik írja aranyhajú Margit

ezt írja csillagragyogásban előfüttyenti kutyáit

füttyenti zsidóit elő sírt ásat a földbe

és rendeli tánczene szóljon

 

Napkelte korom teje éjjel iszunk

és reggel iszunk és délben iszunk és este iszunk mi

iszunk csak iszunk csak

Egy ember lakik a házban a kígyókkal játszik szakadatlan

ír német földre mikor besötétedik írja aranyhaju Margit

hamuhajú Szulamit sírt ásunk ím a szelekbe feküdni van ott hely

 

Mélyebbre kiáltja az ásót itt meg ott hadd szóljon a zene az ének

kap az övéhez a vashoz lendíti kék szeme van

mélyebbre a földbe az ásót itt ott fújjátok húzzátok a tánchoz

 

Napkelte korom teje éjjel iszunk

és délben iszunk és reggel iszunk és este iszunk mi

iszunk csak iszunk csak

Egy ember lakik a házban aranyhaju Margit

hamuhajú Szulamit a kígyókkal játszik szakadatlan

 

Kiált lágyabban játszd a halált a némethoni mester

kiált borusabb muzsikát s füstként a szelekbe foszoltok

s fekhettek fellegsírba feküdni van ott hely

 

Napkelte korom teje éjjel iszunk

és délben iszunk a halál némethoni mester

és este iszunk és reggel iszunk csak iszunk csak

a halál némethoni mester kék szeme van

elér a golyója talál sose téved

egy ember lakik a házban aranyhaju Margit

ránk hajtja szelindekeit sírt ád minekünk a szelekben

a kígyókkal játszik szakadatlan s álmodozik a halál némethoni mester

aranyhaju Margit

hamuhajú Szulamit1

 

Todesfuge


Schwarze Milch der Frühe wir trinken sie abends
wir trinken sie mittags und morgens wir trinken sie nachts
wir trinken und trinken
wir schaufeln ein Grab in den Lüften da liegt man nicht eng
Ein Mann wohnt im Haus der spielt mit den Schlangen der schreibt
der schreibt wenn es dunkelt nach Deutschland dein goldenes Haar Margarete
er schreibt es und tritt vor das Haus und es blitzen die Sterne er pfeift seine Rüden herbei
er pfeift seine Juden hervor läßt schaufeln ein Grab in der Erde
er befiehlt uns spielt auf nun zum Tanz

Schwarze Milch der Frühe wir trinken dich nachts
wir trinken dich morgens und mittags wir trinken dich abends
wir trinken und trinken
Ein Mann wohnt im Haus der spielt mit den Schlangen der schreibt
der schreibt wenn es dunkelt nach Deutschland dein goldenes Haar Margarete
Dein aschenes Haar Sulamith wir schaufeln ein Grab in den Lüften da liegt man nicht eng

Er ruft stecht tiefer ins Erdreich ihr einen ihr andern singet und spielt
er greift nach dem Eisen im Gurt er schwingts seine Augen sind blau
stecht tiefer die Spaten ihr einen ihr andern spielt weiter zum Tanz auf

Schwarze Milch der Frühe wir trinken dich nachts
wir trinken dich mittags und morgens wir trinken dich abends
wir trinken und trinken
ein Mann wohnt im Haus dein goldenes Haar Margarete
dein aschenes Haar Sulamith er spielt mit den Schlangen

Er ruft spielt süßer den Tod der Tod ist ein Meister aus Deutschland
er ruft streicht dunkler die Geigen dann steigt ihr als Rauch in die Luft
dann habt ihr ein Grab in den Wolken da liegt man nicht eng

Schwarze Milch der Frühe wir trinken dich nachts
wir trinken dich mittags der Tod ist ein Meister aus Deutschland
wir trinken dich abends und morgens wir trinken und trinken
der Tod ist ein Meister aus Deutschland sein Auge ist blau
er trifft dich mit bleierner Kugel er trifft dich genau
ein Mann wohnt im Haus dein goldenes Haar Margarete
er hetzt seine Rüden auf uns er schenkt uns ein Grab in der Luft
er spielt mit den Schlangen und träumet der Tod ist ein Meister aus Deutschland

dein goldenes Haar Margarete
dein aschenes Haar Sulamith

 

A Halálfúga kétségtelenül Paul Celan legismertebb versei közé tartozik. A szerző még aránylag korai költészetének része, mely nyíltan, deklaráltan kötődik a holokauszthoz. A vers értelmezése nem igényel különösebb felkészültséget, irodalomtudományi és irodalomtörténeti ismereteket, mindössze elég annyit tudni hozzá, hogy volt második világháború és azon belül volt egy, a zsidó nép elleni népirtási hullám, amelyet ma holocaustként ismerünk. A költeményben, mint arra Pető Zsolt2 tanulmánya is kitér, csak úgy, mint Celan némely más versében visszatérően, fúgaszerűen ismétlődnek az elementumok. A vers súlyát éppen a zenei megkomponáltság, a házban lakó férfi (nyilvánvalóan Hitler és a náci Németország szimbóluma), a saját sírjukat ásó zsidók, a vérebek, Margit és a bibliai referenciát hordozó Szulamit, az aranyhajú (árja?) Margit (feltehetőleg Goethe Faustjának nőalakja, tehát az idealizált germán / német nő motívuma) és a hamu-hajú zsidó nő, Szulamit (az Énekek énekének allegorikus nőalakja) motívumának váltogatása, variálása, ismétlése adja. Voltaképpen az egész versszöveg egy bizonyos részlet kombinatorikus újrarendezésén alapul, a szigorú zenei szerkesztettség pedig a befogadó számára főként hangos felolvasás, deklamálás esetén válhat világossá és átütővé. A vers persze nem csupán az ismétlődés, de a hangzás ritmusa szintjén is szisztematikus, ezt pedig még a magyar fordítás is képes visszaadni.

A Todesfuge szövege tehát egyszerre tekinthető valamilyen módon nyelvi és nem-nyelvi médiumnak, mivel a zenei szerkesztettség már nyelven kívüli tulajdonsága a szövegnek, annak tartalmát, üzenetét azonban mindenképpen maga is közvetíti, egy ritmikus, zenei minták szerint megszólaló szöveg pedig nyilvánvalóan többet hordoz, mintha csupán egyszerűen, a természetes nyelvhez közel álló módon megszólaló prózai szöveg volna. Hiszen közismert, hogy az olvasás bizonyos történeti korokban, egészen a nyomtatás elterjedéséig hangos olvasást jelentett, a vers kritériuma pedig az énekelhetőség, a zenei megkomponáltság volt. Míg nem létezett a nyomtatott szöveg médiuma, az irodalmi művek jelentős része elsősorban akusztikus médiumokon keresztül szólalt meg, melyekben olyan nem pusztán nyelvi elemek is jelentéshordozó erővel bírtak, mint a ritmus és a zene. Költészet és zene, különösen líra és vokális zene éppen ezért nem válnak el egymástól gyökeresen, hiszen közös történeti múltra tekintenek vissza.

Amennyiben a verset bizonyos zenei formák imitációja3 felől kísérjük meg értelmezni, úgy talán figyelmet érdemelhet az a filológiai tény is, mely szerint a Todesfuge címe eredetileg nem Halálfúga, hanem Todestango – Haláltangó volt. A vers többek között ezen a címen jelent meg, először román nyelven közölte a Contemporanul folyóirat, Petre Solomon fordításában, 1947-ben –, ezzel utalva nem csupán a zenei szerkesztettségre, illetve a zene nyelven kívüli / nyelven túli médiumára, hanem bizonyos gyászos történelmi tényekre, nevezetesen a koncentrációs táborok konkrét eseményeire is. Többek között John Felstiner hívja fel rá a figyelmet, hogy bizonyos lágerekben a világháború során bevett gyakorlat volt, hogy deportált zsidó zenészekkel a kényszermunka közben lelkesítő zenét játszottak, és nem egyszer előfordult, hogy az emberekkel zenei kíséret mellet ásatták meg saját sírjukat, majd nem sokkal később kivégezték őket. Egy bizonyos konkrét zenemű is létezett Todestango – Haláltangó címen, mely az argentin zenész, Eduardo Bianco egyik világháború előtti ismert slágerén alapult, csupán a szövegét írták át, groteszk módon a lágerlét körülményeihez igazítva. Nem messze Celan szülővárosától, a Csernovictól, a lembergi Janowska koncentrációs táborból maradtak fenn dokumentumok a Haláltangó létezéséről és eljátszásának körülményeiről, maga Celan pedig, mint a koncentrációs táborok túlélője, bizonyára nem csupán tudott e történelmi tényekről, hanem adott esetben meg is tapasztalta őket a maga bőrén.4

Elterjedt megközelítés az is, mely szerint a zenei szerkesztettség és az akusztikus megszólalás oly mértékben képes önálló médiumként viselkedni, hogy bizonyos esetekben – pl. dalok vagy megzenésített versek esetében – a nyelvi textúra teljesen háttérbe szorul, és akár esztétikailag értéktelen, adott esetben giccses szöveg is képes ugyanazt a hatást tenni a befogadóra, mint egy értékes irodalmi szöveg, ha megfelelő dallamon szólaltatjuk meg.5 Érdekes lehet ugyanezen elképzelést a celani költészetnél maradva a ritmikusan, zeneileg megszerkesztett Todesfuge című versre alkalmazni, és feltenni a kérdést, milyen hatást képes az elérni, ha a befogadó csak a zenei ritmust hallja, a textuális vers maga pedig háttérbe szorul. A versben egyébként még motívumként is megjelenik a zene, mégpedig ironikusan, az önnön sírjukat ásó emberek tánczene játszására való utasításaként. Nem elképzelhető-e, hogy ez a vers költői világában megszólaló tánczene, mely nyilvánvalóan nyelven kívüli médium, valamennyire képes enyhíteni a versben megjelenő lírai beszélők lágerbeli szenvedését? A kérdésre nyilvánvalóan nincs egyértelmű válasz, és lehet, hogy a halál előtt utasításra megszólaltatott zene motívuma pusztán a költői beszéd ironikus retorikájának kelléke.

A zene általi közvetítettség talán képes egyfajta virtuális időt teremteni, egyben pedig egyfajta virtuális tér illúzióját is kelti. A zenei formák olyan logikai struktúrák szerint épülnek fel, mint az emberi érzelmek, épp ezért képesek rájuk hatást gyakorolni. Többek között Susan K. Langer elképzelése szerint a zene egy pszichikai folyamat által generált szimbólum, a tonális struktúrák pedig épp olyan egyenes logika szerint épülnek fel, mint csak a különböző érzelmi megnyilvánulások, mint a harag, szomorúság, gyengédség, stb.6 A szimbólum és az általa szimbolizált tárgy – az emberi érzelmek és a zene – azonos logikával rendelkeznek. Nem csoda hát, ha a zene képes megmozgatni és egyúttal generálni az emberi érzelmeket, hiszen struktúrájuk talán közel ugyanolyan elvek szerint jön létre.

A költészet, és minden bizonnyal minden művészeti ág lényegében merőben hasonlóan működik – leképezik, szimbolizálják az emberi érzelmeket, éppen ezért képesek érzelmi hatást kiváltani a befogadóból. Fokozottan igaz lehet ez, amikor egyszerre több művészeti ág ötvöződése, zene és költészet egyszerre jelenik meg, mint például megzenésített versadaptációk esetében is – Paul Celan lírája kapcsán gondolhatunk Michael Nyman ismert Celan-feldolgozásaira, melyekben a versek vokális szövegként funkcionálnak a zenei médium elsődlegessége mellett.

Mint az fentebb említésre került, bizonyos esetekben nyilvánvalóan igaz lehet, hogy a zene önmagában képes érzelmi hatást kiváltani a befogadóból és auditív médiumként funkcionálva felé bizonyos tartalmakat közvetíteni, függetlenül attól, esztétikai szempontból mennyire értékes, mennyire irodalmi vokális szöveg társul hozzá. Azt azonban megítélésem szerint mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy például megzenésített költemények esetében a zeneszerző nem-nyelvi művészi alkotása a költő eredetileg csak nyelvi médium által létező művéből indul ki, értelmezve, interpretálva, továbbgondolva azt. Az eredmény így együttesen nyilvánvalóan több, mintha csak szöveg vagy csak zene szólalna meg – ily módon viszont az interpretációkban elhangzó vokális szöveg, mely értelemszerűen azonos az adott vers szövegével, talán szintén hozzájárul ahhoz az esztétikai hatáshoz, amit a megzenésített versek előadása képes a befogadóra gyakorolni. Ugyanez állhat a zenei szerkesztettség bizonyos jegyeit magukon viselő irodalmi szövegekre, ahol a helyzet lényegében fordított – a nyelvi médium továbbra is elsődleges, de a ritmus nem egészen nyelvi médiuma valami többletet képes hozzáadni a nyelvi szöveg médiumához, ezáltal pedig talán valamennyire közvetlenebbé válhat az irodalmi szöveg által hordozott tartalom, még akkor is, ha a medialitás nyilvánvalóan nem szüntethető meg. A művészi alkotások bizonyos esetekben mindazonáltal képesek lehetnek a közvetlenség illúzióját kelteni, még akkor is, ha az pusztán pillanatnyi érzékcsalódás.

Amennyiben feltételezzük, hogy Paul Celan költészete borzalom és szépség határára helyezi el önmagát7 – borzalom alatt érthetjük az általa közvetített negatív történelmi tapasztalatokat és a nyelvi szkepszis katasztrófáját –, akkor feltételezhetjük azt is, hogy a szépség, amit a lírai költemény hordozni képes, szemben áll az emberi nyelv túlzott közvetettsége által képviselt borzalommal. A művészi alkotások talán képesek a közvetlenség illúzióját kelteni, s úgy megszólítani a befogadót, mintha képes lenne keresztüllépni a sokszoros medialitáson, megkerülve magukat a médiumokat.

A zenei szerkesztettségen túl a Todesfuge esetében nehéz azt állítani, hogy a vers (főként a történelmi) kontextustól függetleníthető, abból kiragadható, mint Celan későbbi verseinek jelentős része, hiszen a szakirodalom jelentős hányada is a holokauszt-irodalom egyik legjelentősebb alkotásaként tartja számon, súlyossága, a történelmi esemény borzalmas mivoltának költészetbe öntése egyúttal mégiscsak képes a szöveget önállósítani, egyetemessé tenni. A szöveg a celani költészet eme viszonylag korai szakaszában még viszonylag explicit módon referál a valóságra, a történelem eseményeire, azonban mégis önálló költői világot hoz létre, ezáltal pedig mintha megkísérelne kilépni a kontextusból, egyetemessé, történelmi eseményektől és korszaktól függetlenné válni. Úgy gondolom, a Todesfuge, habár megelőlegezi Celan későbbi, hermetikus és kontextustól már jelentős vagy teljes mértékben függetleníthető költészetét, még mindenképpen bír valóságreferenciával, s önnön fikcionalitását nem úgy generálja, hogy azt teljes mértékben a költői képzelet szüleményeként, az imaginárius síkján kelljen értelmezni. Sokkal inkább egy nagy emberi és történelmi narratíva részleteként szólal meg, mely nem explicit, de implicit utalásokkal újrafogalmazza azt, ami történt, meg nem nevezett, de körülírt tájakra helyezve a történteket. E körülírtság, a jól ismert elbeszélésnek puszta sejtetése, töredékes metaforizálása pedig talán hozzájárulhat ahhoz, hogy annak indokait, vagy egyszerűen csupán megtörténtének tényét képesek legyünk megérteni, feldolgozni.

Amennyiben közelebbről vetünk egy pillantást a Todesfuge szövegének kulcsmetaforáira, úgy ami mindenképpen elsőként a szemünkbe ötlik, az a korom tej oximoronja. A fekete tej többek között utalhat a KZ-lágerekben fémbögrében osztott fekete kávéra. A tej fehérsége által eredetileg az élet szimbóluma – e tej azonban minden bizonnyal nem más, mint a halál teje. Talán ez a fekete tej (az eredetiben egyszerűen Scwarze Milch, Lator fordítása kissé mintha felfelé stilizálná a szöveget) a költemény egyik legerősebb metaforája, mely már rögtön a szöveg elején megadja a vers lendületét. A házban lakó férfi egy zárt térben tartózkodik – a ház olyan világ, melyen belül annak ura nyilván mindenható. A náci Németország allegóriájaként, képviselőjeként azonosítható férfialak egy meglehetősen groteszk költői kép keretében a kígyókkal játszik – a kígyó akár a bűnbeesés bibliai kígyójára, a Sátán egyik megtestesülési formájára is utalhat, de mindenképpen olyan alvilági szimbólum, mely az emberi gonoszsággal hozható összefüggésbe. Margit és Szulamit nevének folyamatos ismétlése ellenpontozás élet és halál, a náci ideológia szerint életre méltók és arra méltatlanok között. Ugyancsak ezzel összefüggő, ijesztő költői kép, hogy a halálukat váró zsidókkal azonosítható, többes szám első személyben megszólaló beszélők a szöveg világában folyamatosan ásnak, mégpedig önnön sírjukat, a szelekbe, a levegőbe. Természetesen paradoxon a szinte anyagtalan levegőbe sírgödröt ásni, azonban ha a krematóriumok által megsemmisített halottakra gondolunk, úgy e paradoxon is rövid úton érthetővé és kézzelfoghatóvá válik a számunkra.

A vers nem csupán a zsidó népért, zsidó embereknek, egy szűk, beavatott embercsoportnak szól – szólhat éppúgy minden emberhez vallásra, nemzetiségre, identitásra való tekintet nélkül, aki kész szembenézni a történelem irracionális alakulásával – akár nemcsak ötven-száz, de több száz évre visszamenőleg is, az ember elembertelendésének tényével. Hiszen a zsidó nép ellen elkövetett bűnök éppen azt az embertelen létállapotot hivatottak leleplezni, amelybe az ember egyetemesen képes volt eljutni. Celan világtapasztalatai ily módon semmiképp sem vezethetőek le csak és kizárólag a zsidóság történelmi sorsából8, a zsidó identitás és az egyetemes emberi identitás ily módon kiegynsúlyozódni látszik e nyomasztó, világvégi tájakat megidéző költészetben.

A Halálfúga a halottakkal dialógust folytató emlékbeszédként is értelmezhető – e halottak azonban nem mind szükségképpen zsidók, a zsidóság és a holokauszt válhat önmaga is metaforává, mely tulajdonképpen az egész emberiséget, és az embertelen létállapot minden meghurcoltját, halottját jelképezi. Az értelmezési körök kitágulnak, ugyanaz a jelentés áttevődik az egyesről az általánosra, a zsidó emberről bármelyik emberre. Mivel minden stabil definíció megbomlani látszik, épp ezért a költemény kapcsán talán nincs értelme specifikumokban gondolkozni sem. Celan lírájának egyik alapélménye valóban a holokauszt – ennek tagadása mindenképp jogtalan volna –, ez a holokauszt azonban semmiképp sem csupán egyetlen nép holokausztja. Éppen ezért nem gondolom, hogy akár a Halálfúga, akár más hasonló tematikájú Celan-versek értelmezhetősége kimerülne a zsidó identitás kérdésének vizsgálatában. Ahol Celan költői beszélője „zsidó”-ra utal, ott megítélésem szerint akár (megalázott, meghurcolt) „ember”-t is olvashatunk. Hiszen bizonyos bibliaértelmezések is felvetik az egyetemes zsidóság koncepcióját, mely szerint a zsidó nép pusztán az egész emberiséget szimbolizáló csoport, Isten előtt pedig minden ember, bármiféle kulturális, vallási identitásra való tekintet nélkül egyenlő. Celan költészetének referenciális pontjai kereshetők egyes történelmi eseményekben, azonban az egyes események is egy általánosabb tendenciába illeszkednek bele – a zsidóság narratívája része az emberiség narratívájába, a holokauszt a második világháborúba, a második világháború a világtörténelem rengeteg áldozatot követelő viharaiba simul, már az emberiség kezdeteitől fogva. Celan nem csupán adott helyen meggyilkolt vagy megalázott, adott identitással bíró emberekért kiált, s nem pusztán velük folytat párbeszédet, hanem rajtuk keresztül mindenkihez szól – pusztán rajtunk, olvasókon múlik, mennyire halljuk meg, hogyan értelmezzük e kiáltást.

 


1 Lator László fordítása az alábbi kötetben került publikálásra: Paul Celan, Halálfúga, ford. Lator László, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1981, 16-17. A vers eredeti német szövegét az összevethetőség kedvéért lásd a függelékben.

2 Pető Zsolt, A celani fúga. Az örvény esztétikumának megközelíthetősége Paul Celan költészetében, Gond, 1999/18-19, 68-75.

3 Vö. Bonyhai Gábor nevezetes tanulmányával: Bonyhai Gábor, Egy festészeti és egy zenei forma imitációja Celan Halálfúgájának struktúrájában, Helikon, 1968 / 3–4, 525–544.

4 John Felstiner, Paul Celan. Poet, Survivor, Jew, New Heaven and London, Yale University Press, 2001, 28-31.

5 Vö. Susan K. Langer, Feeling and Form. A Theory of Art, London, Routledge adnd Kegan Paul, 1953.

6 Susan K. Langer, i. m.

7 Ingeborg Bachmann, Frankfurter Vorlesungen: Probleme zeitgenössischer Dichtung, in uő Werke, 4. k. szerk. Christine Koschel et al., Piper Verlag, 1978, 108.

Idézi: Bacsó Béla, A szó árnyéka – Paul Celan költészetéről, Pécs, Jelenkor, 1996.

8 A fentebbi elgondolást többek között a következő tanulmány osztja:

Danyi Magdolna, Paul Celan költészetéről, Híd, 1984/6. 828-831.

Szólj hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

A Szerző adatlapja: Kántás Balázs
Eddig 64 műve jelent meg a Folyón.

Hangosvers, zene

In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Események

szo júl. 26 @10:00 - 05:00PM
Plakátkiállítás
vas júl. 27 @08:00 - 05:00PM
Geothe kiállítás
vas júl. 27 @10:00 - 05:00PM
Plakátkiállítás

Videó